12 Mar

2019. március 12-én Szabó István nagykövet találkozott Fehmida Mirza tartományközi együttműködését felelős szövetségi miniszterrel, aki a Pakisztáni Sportbizottság (Pakistan Sports Board) elnöki tisztét is betölti. A nagykövet tájékoztatta a szövetségi miniszter egy magyar sportdelegáció iszlámábádi látogatásáról, amelynek célja a magyar találmányon alapuló teqball asztal bemutatása a pakisztáni közönség számára. A bemutatónak a EuroVillage nevű rendezvény fog helyszínül szolgálni, amit az Európai Unió pakisztáni képviselete rendez meg április 6-án.

A szövetségi miniszter üdvözölte a nagykövetség kezdeményezését és elmondta, hogy a labdarúgás Pakisztánban is nagyon népszerű. Fehmida Mirza hangsúlyozta a pakisztáni oldal nyitottságát a sportkapcsolatok elmélyítésére a két ország között.

A delegáció érkezéséről való tájékoztatás mellett Szabó István felhívta a figyelmet a magyar edzők hozzájárulására Pakisztán sportéletéhez a 70-es években, valamint 2009-2010. között, amikor egy magyar tréner irányított a pakisztáni nemzeti labdarugó csapatot.

A találkozó végén a felek megvitatták a magyar és pakisztáni egyetemek közötti tudományos együttműködés lehetőségét is a testnevelés és a sport területén.

Teqball szabályok 1. rész: