22 Oct

2018. október 20-án Szabó István nagykövet és Michel Galopin, az iszlámábádi Serena Hotel vezérigazgatója sajtótájékoztatót tartott a három napos „HunGastro” elnevezésű magyar gasztronómiai fesztivál megnyitása alkalmából. Az újságírói kérdésekre a magyar nagykövet és a vezérigazgató mellett Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke és a Magyarországról érkezett négy fős szakács delegáció vezetője adott választ.

Szabó István elmondta, hogy a magyar gasztronómia megismerése közelebb hozhatja a két ország népeit, és ez a meggyőződés bátorította a nagykövetséget arra, hogy megszervezze a magyar konyhaművészeti fesztivált. Michel Galopin hangsúlyozta, hogy a Serena Hotel mindig nyitott az újdonságokra és örömükre szolgál a nemzetközi ízek és gasztronómiai érdekességek bemutatása a pakisztáni érdeklődőknek.

Az ünnepélyes megnyitót követően az eseménynek a hotelben található Zamana étterem adott otthont, ahol három estén keresztül magyar előételeket, főételeket és desszerteket kóstolhattak a vendégek. Az ételeket Barabás Zoltán, Tímár Attila, Rózsa Mária és Balázs Gergő készítették el a Serena Hotel stábjának segítségével.

A rendezvény megvalósítását a MOL Pakistan támogatása segítette elő.

További információ: